Igen, lehetséges 1 nap alatt több, mint 100 km-t megtenni gyalog!

2024.04.24

4 nap, 280 km: Szeged- Gyula- Szarvas- Csongrád- Szeged

1. nap: Szeged- Gyula (106 km, 136,4 ezer lépés) 

Indulás: 05:20, Klauzál tér

Érkezés: hajnal 01:30 

A nagy kihívás… Korábbi túrám alkalmával, mikor elindultam Balatonlellére, az első megállóm Soltvadkert volt. Mint kezdő túrázó a talpaim még nem bírták nagyon, de ettől függetlenül akkor már éreztem, hogy egyszer megfogom ugrani a 100km-es álomhatárt és ez most sikerült is. Kerestem a térképen egy nagyobb várost, ami legalább ekkora távolságra van, így jött a képbe Gyula. 

Az első napom ismételten a tanulóleckékről szólt. Nem megfelelően számoltam ki, a tényleges elektromos "kütyükhez" szükséges szükségletemet, így az utolsó 15-20 km arról szólt, hogy maradjon legalább annyi töltésem, hogy a megérkezésem pillanatában tudjak egy bejelentkező videót készíteni. Így ki-be kapcsolgatva a telefonomat, sikerült!  Rettentően büszke és nagyon boldog voltam mikor megpillantottam a táblát, amelyen az állt, hogy Gyula!

2. nap: Gyula - Szarvas  (64 km, 81,3e lépés)

Érkezés 23:18 

Sajnos, akár mint Balatonlellére készülve, az első napra keveset aludtam vélhetően a drukk és a készülődés miatt (4 óra) így egy jól megérdemelt 9 órás alvást eszközöltem a túrám végén. Második napi utam során Békéscsaba volt az első megállóm, ahol elhaladtam a méltán híres Csabai Kolbászház mellett.  Belegondolva, hogy hmmm, miért is nincs most fesztivál?!

Ekkorra éreztem, hogy megjelentek a szokásos hólyagok a talpamon. 😊 De ugyanakkor azt is tudtam, hogy folyamatos gyaloglás és megfelelő módszert alkalmazva nem sokáig fog gyötörni ez az állapot. Fontos a cipőcsere, na meg a vazelin. Igen! Vazelin a lábra! Próbáld ki! 😊 Fertőtlenítő hatású hintőporral kezdesz, de Vazelinnal folytatod a talpad megkímélése érdekében. Ez van! 

3. nap: Szarvas - Csongrád  (45 km,  58,5 ezer lépés)

Érkezés 20:00

Békésszentandrás lett az első megállóm, azonban nem volt időm sajnos eljutni az országhíres sörfőzdébe. Bosszantó, de az idő remek! Ez az útvonal leginkább a töltésekről szólt és földes terepviszonyokról. Elhatároztam, hogy nagyobb iramba kezdek és világosban fogok megérkezni végre egyszer az úti célomhoz!

Ennek érdekében egy nagyobb töltésív levágását is eszközöltem. És nem is volt rossz döntés. Itt egy picit "csaltam" is, hiszen kocogásba kezdtem. A földút sajnos felszántott, és kemény burkolattal rendelkezett. Annak érdekében, hogy a séta által a teljes talpam leérkezésekor a bokám ne inogjon, elkerülve a sérüléseket, néha kocogásba kezdtem. Megérte! A ponton-híd átkelésekor még éppen világos volt, de mikor átértem a túloldalra, pár perc alatt sötét lett!

4.  nap: Csongrád - Szeged (58 km, 75,2 ezer lépés)

Érkezés 20:00

Remélem szabad azt mondani, hogy ellentétben a balatoni túrámhoz képest, ez a 4. nap volt a legkönnyebb!

Szinte repültem és egyszerűen elmúltak a fájdalmak is. Hihetetlen könnyedséggel haladtam. Szinte rutinná és természetessé vált a megfelelő táplálkozás, a rendszeres cipőcsere, az ugató, de igazából félő kutyákkal való találkozás, a fényképezés. Imádom!

ANNYIRA MEGTISZTELŐ, HOGY SEGÍTHETEK EZEN TEVÉKENYSÉGEMMEL MÁSOKNAK: az OMSZ Alapítványnak és a Szegedi Koraszülött Mentőalapítványnak!

Köszönöm az egyre gyarapodó követőimnek, kollégáimnak, a Szeged és Kecskemét365 az önzetlen támogatást, és Kis Máténak valamint Simon Péternek, hogy ténylegesen közös ügy vezérel bennünket.

Rendkívül büszke vagyok, hogy egyre több ember keres meg tapasztalataim tekintetében és kérnek indíttatást, hogy Ők is egy bizonyos változtatást eszközöljenek a rohanó életmódjuk mellett.

Köszönöm, hogy bíztok bennem. NE feledjétek: Egy pár cipő elég, hogy változtassatok!